Álmokat árulok

„Álmokat árulok, könnyű kis vigasztalást, édes és ártalmatlan kísértéseket, hogy a szentek fancsali képpel pottyanjanak a magasból a pralinés és nugátos tálcák közé. Hát, olyan nagy bűn ez?”

/Joanne Harris/

Drága Péter!

Köszönöm a szép leveled, amelyben megidézted a múltat és Törőcsik Marival, örök színésznőnkkel, otthonod melegében főzted meg a különleges mákos tésztát. Visszavonhatalanul itt az ősz és jön a tél. Vigyázz magadra, a hűvös időben, könnyű meghűlni, betegségeket elkapni. Az időjárás nálunk is zordabb és barátságtalanabb, de a természet a varázslatos színpompájával magával ragad, arra csábít, hogy használjuk ki ennek az évszaknak is a csodáit. Minden egy kicsit merengőbb és magába fordulóbb, de ez az évszak is csodálatos. Szeretem az ősz kései melegségét, amint meg-megcsillantja a Nap a sugarait az avaron, ahogy narancsosan végigsiklik a víz tükrén és az arcomat felé fordítva élvezhetem utolsó, lélekmelengető csókjait. A lélek is készülődik egy lassúbb, befelé fordulóbb időszakra, a hosszú téli estéken van időnk rendet teremteni ott is, megtalálni a válaszokat arra, hogy mi fontos és mi nem.

A múlt hétvégén, a piacon jártam. A természet itt is megtette a magáét, tele vannak a standok szaftos, érett, színes gyümölcsökkel, szem nem tud betelni velük. Hívogatnak, magukhoz intenek.

Így történt, hogy kiválasztott engem egy kupac Alexander körte, amelyből muszáj volt vásárolnom jó pár darabot, és csak úgy, szinte ösztönből vásároltam egy kis csokorba kötött chili paprikát is. Miután elteltem a nyers, lédús, mézédes körte őszi zamatával, jött az ihlető gondolat, hogy a maradék pár darabot felhasználom és belevágok egy különleges, édes, csípős, lelket simogató, de ugyanakkor tüzes kalandba és elkészítem a magam csokoládés, chilis körtelevesét. 

Nem volt előzetes íz élményem a körtelevesről, nem kutakodtam receptek után, mert én a saját levesemet szerettem volna megalkotni, úgy, ahogy a lelkem vezet és diktálja a receptet. A körtéket megpucoltam, egy kevés nádcukorral meghintettem és megsütöttem. Azt gondoltam, hogy a szokásos, csak úgy megfőzöm technikai fogástól eltérően, most megsütöm a körtéket, mert így mélyebb lesz az íze, a rászórt nádcukortól édesre karamellizálódik. Nem csalódtam a megérzésemben. Amikor kivettem a sütőből a körtét, megcsapott finom, édes, karamelles illata, de megtartva a gyümölcs friss és üde ízét. Az illat által megidéződtek bennem generációk hagyományai, fűszerezve az ifjúság változékony, örökké újítani vágyó természetével. Elmerengtem kicsit a múlton, a jelenen és a jövőn. 
Drága Péter! Kell-e, szükséges-e azon az úton járni, amit őseink végigjártak és megterveztek nekünk? Nem hordozzuk-e magunkban ezeket anélkül is, hogy folyton emlékeztetnénk magunkat erre, hiszen van saját utunk, vannak álmaink és vágyaink, amelyek megélésével új hagyományokat teremtünk. Alkossunk, vágjunk új ösvényeket, áruljuk az álmainkat, hadd legyen a világ gazdagabb! Örvénylik a levegő, a szeszélyes őszi szél mindig változást hoz.

Engedd Te is útjára az álmaid, ne tartsd vissza magad, kövesd, éld meg, alkoss, élj!

Merengéseim után a sült körtét leturmixoltam egy kevés vízzel, egyelőre fűszerek nélkül, mert tudni akartam, hogy milyen nélkülük, miből, mennyit kíván majd a gyümölcs, ahogy levessé formálódik.  Amikor már langyosodott a leves, először semmi mást nem tettem bele, mint igazi vaníliát. A leves egyre melegebb lett, ezáltal egyre erőteljesebben mutatta meg magát az édes illatú orchidea egzotikus szépsége, amelynek termése oly sok konyhát beillatosított már. Nem éreztem, hogy kellene bele a szokásos fűszerekből, fahéjból, szegfűszegből bármelyik is, egyelőre nem is édesítettem semmivel. Hagytam, hogy a vanília és a körte szerelmesen ölelje át egymást a forrás végtelen örvényében. Közben tejszínből és egy kiskanálnyi lisztből elkészítettem a habarást, de épp csak annyiból, hogy a leves textúrája megfelelően összeálljon, ne essen alkotóira. Behabartam a levest és összeforraltam. Mindenképpen meg szerettem volna tartani a körte mély ízét, ezért a leves édességét juharsziruppal egyenlítettem ki és egy sóhajtásnyi sóval emeltem ki édes barnaságát.
 

Ezzel a leves kész is lett. Ez önmagában nem bonyolult művelet. De ami ezután jött! Péter! Ki kell próbálnod! Kérlek, ezt az élményt ne hagyd ki! Tálalásnál a körtét és a vaníliát kiemeltem azzal, hogy a levesbe magas kakaó tartalmú reszelt csokoládét hintettem és a csokoládé közepére az előzetesen felaprított chiliből szórtam egy egészen picit. Nagyon óvatosan bántam a chilivel, utólag lehet még hozzátenni, ha szükséges. 

Nem tagadom, a kíváncsiságom határtalan volt. Soha nem ettem ehhez hasonlót, de az élmény az első kóstolásnál egy magával ragadó, varázslatos világot nyitott ki. Péter! Drága Péter! Micsoda szenvedély van az ízek csapongásában, amelyek először egyenként szólalnak meg, de aztán finom harmóniában olvadnak eggyé! A körte melegségét és a vaníliát érezve a számban, angyalok énekét hallottam, a chili merész, kalandos, ördögi bűnre csábított, de ott volt benne a selymes csokoládé, amely egyensúlyt teremtett a két világ között.  
A chili! Titkos vágyaink felébresztője! 
Vanília és csokoládé! Régi szerelmek elmúlt, de soha nem feledett csókjainak felidézője, amelyekről már régen nem beszélünk, de némán ott élnek bennünk. 

Körte, csokoládé, chili! Micsoda kaland érezni, ahogyan az élet ízeinek diszharmóniája beleolvad a megkönnyebbülést hozó végtelen folyamba, melynek utasai vagyunk.  

Érzed az élet ízét? Érezd! Élj!

Futni, lélegezni, élni! Nem könnyű kilógni a sorból, de legalább egyszer meg kell próbálni! Csak így tudjuk meg, mire vagyunk képesek, kik vagyunk, merre és hová tartunk.

Drága Péter!

A szeszélyes őszi szél hozzád is elér. Viszi hozzád a vanília, a csokoládé és a chili ízét, mert tudod, én is csak „álmokat árulok, könnyű kis vigasztalást, édes és ártalmatlan kísértéseket, hogy a szentek fancsali képpel pottyanjanak a magasból a pralinés és nugátos tálcák közé. Hát, olyan nagy bűn ez?”

Szeretettel ölellek, 
Kata